Szalmakalap
- Anya Tacsi, Anya Tacsi, gyere gyorsan! Egy hatalmas darázs van a szobámban! - kiabált kétségbeesetten Kicsi Tacsi az anyukájának.
- Jövök! - Anya Tacsi már szaladt is kicsinye szobája felé.
- Ott van! - mutatott Kicsi Tacsi az ablak fölött a plafonra. Hatalmasnak éppen nem lehetett nevezni, de valóban ott volt egy darázs, ahova Kicsi Tacsi mutatott. - Kikergeted?!
- Persze! - mosolygott Anya Tacsi és az ablak elé tette kicsinye fellépőjét, hogy elérje a darazsat.
Anya Tacsi szétnézett a szobában. Keresett valamit, amivel megfoghatná a darazsat. Mivel alkalmasabb eszköz nem akadt a kezébe, megragadta Kicsi Tacsi szalmakalapját.
- Neeee! - kiáltott fel Kicsi Tacsi. - Ne azzal!
De már elkésett. Anya Tacsi már beleügyeskedte a felfordított szalmakalapba a darazsat és épp az ablak felé tartott vele. Kilógatta a kalapot a nyitott ablakon, de a darázs erősen kapaszkodott a fejfedőbe. Anya Tacsi rázogatni kezdte a szalmakalapot, hátha akkor a darázs hajlandó lesz elengedni és elrepülni. Igen ám, de a nagy rázogatásban a szalmakalap egyszer csak kicsúszott Anya Tacsi kezéből. Anya Tacsi utána nyúlt, de már nem érte el. A nyári szellő belekapott és magával sodorta a szalmakalapot!
- Ó! Repül a kalapod! - nevetett fel Anya Tacsi, de Kicsi Tacsi ezt egyáltalán nem tartotta viccesnek. Sírva fakadt.
- Ez volt a kedvenc szalmakalapom! - hüppögte Kicsi Tacsi.
- De hiszen ez volt az egyetlen szalmakalapod! - mosolygott Anya Tacsi és vigasztalóan megölelte kicsinyét. - Gyere, megkeressük!
Szóltak Apa Tacsinak is, így hárman együtt indultak a szökevény szalmakalap keresésére. Először alaposan átnézték a Tacsiház udvarát, de csak Kicsi Tacsi rég elveszettnek hitt pöttyös labdáját találták meg a rózsabokor mögött. Továbbmentek hát a Pipacsosmezőre, de ott sem találták meg az elrepült kalapot.
Amikor az erdő szélére értek, egy csapat veréb csivitelésére lettek figyelmesek.
- Kérjünk segítséget a verebektől! Ők föntről, a magasból talán meglátják a szalmakalapot! - javasolta Apa Tacsi és odament a verebekhez. - Szervusztok! Nem láttatok véletlenül egy gazdátlan szalmakalapot?
- Nem. - rázták a fejüket a verebek. - De szívesen segítünk megkeresni!
Azzal felemelkedtek a magasba és ahányan voltak, annyifelé repültek. Hamarosan meg is hozták az elveszett fejfedőt. Kicsi Tacsi nagyon boldog volt.
- Köszönöm! Köszönöm! - ugrándozott örömében, és nyomban a fejére tette kedvenc szalmakalapját.
- Nagyon szívesen! Örülünk, hogy segíthettünk! - csivitelték vidáman a verebek.
Cserébe a Tacsi család meghívta a verebeket vacsorára, akik boldogan fogadták el a meghívást. Kicsi Tacsi pedig egész este le sem vette fejéről a szalmakalapot.
