Retekszörny
– Ide nézzétek, mit találtam! - Apa-Tacsi a veteményeskertben állt és egy furcsa alakú retket tartott a kezében. A reteknek volt feje, teste, lábai, még farka is!
– Egy retekszörny! Jaj, de csúnya! Félek tőle! - kiáltott fel Kicsi-Tacsi, mikor meglátta a retket és Anya-Tacsi háta mögé bújt ijedtében.
– Szerintem egyáltalán nem félelmetes, nézd csak meg közelebbről! Egy bamba lajhárra hasonlít! - nyugtatgatta Anya-Tacsi.
Kicsi-Tacsi félve előbújt anyukája háta mögül és újra ránézett a különös retekre.
– Tényleg! Olyan mint egy bamba retekszörny! - Kicsi-Tacsi félve megérintette a retket és mikor látta, hogy nem harap, a kezébe vette. - Játszhatok vele?
– Persze! - egyezett bele Apa-Tacsi.
Kicsi-Tacsi letörölgette a földet a Retekszörnyről és egy filctollal szemet, szájat, orrot rajzolt neki. Így sokkal aranyosabb lett.
A következő napokban Kicsi-Tacsi egész nap a Retekszörnnyel játszott. Együtt bújócskáztak, futkároztak, labdáztak. Kicsi-Tacsi nagyon megszerette új játékát.
Ám ahogy teltek a napok, a Retekszörny egyre fonnyadt és zsugorodott.
Mikor Kicsi-Tacsi észrevette ezt, megkérdezte Anya-Tacsit:
– Mi történik a Retekszörnnyel?
– Öregszik, Kicsi-Tacsi. - felelte az anyukája.
– Öregszik? De miért?
– Mert a zöldségek sem élnek örökké. Egy idő után teljesen elszáradnak, elfonnyadnak.
– A Retekszörny is el fog fonnyadni?
– Igen. És akkor nem tudsz majd játszani vele többé. De most még itt van velünk, élvezzétek a közös játékot!
Úgy is lett. Kicsi-Tacsi szaladt játszani a Retekszörnnyel, nem is gondolt többé anyukája szavaira.
Ám egy reggel Kicsi-Tacsi arra ébred, hogy a Retekszörny nincs mellette.
– Hová lett a Retekszörny? - kérdezte a szüleit.
– Teljesen elfonnyadt, Kicsi-Tacsi. - felelte az anyukája és átölelte kicsinyét.
Kicsi-Tacsi nagyon szomorú lett, sírni kezdett. Anya-Tacsi és Apa-Tacsi is szomorú volt, összebújva vigasztalták egymást.
– Nagyon fog hiányozni nekem... - szipogott Kicsi-Tacsi.
– Tudom. - bólintott együttérzően Apa-Tacsi.
– Mit szólnál, ha lerajzolnánk a Retekszörnyet? - ajánlotta Anya-Tacsi.
Megtetszett az ötlet Kicsi-Tacsinak, hozta is a ceruzáit meg a rajzlapot. Hárman együtt rajzolták le a Retekszörnyet, mindenki hozzátett valamit. Rajzolás közben sokat beszélgettek a Retekszörnyről. Kicsi-Tacsi mesélt a közös játékaikról, kalandjaikról.
Kicsi-Tacsi így lassan megnyugodott, elapadtak a könnyei is, és már tudott újra mosolyogni.
Mikor elkészült a rajz, kiragasztották a falra.
– Mindig emlékezni fogok rád! - Kicsi-Tacsi megsimogatta a Retekszörnyet a rajzon. - Szia, Retekszörny! - búcsúzóul még integetett neki, majd szaladt tovább játszani.
