Dupla szeretet
Kicsi Tacsi vidáman hintázott a játszótéren. Egyszer csak egy ismeretlen dalmatalány pattant bele a mellette lévő hintába.
– Hát Te ki vagy? Még sosem láttalak itt! - mondta köszönés helyett Kicsi Tacsi.
– Pötyi Baba vagyok, most költöztük ide az anyukámmal. - felelte illedelmesen a dalmatalány.
– Az anyukáddal?? És az apukád?
– Nekem nincs apukám! - jelentette ki Pötyi Baba.
Kicsi Tacsi elámult ezen, de nem szólt. Ő bizony még sose hallott ilyet, hogy valakinek nincsen apukája!
Kicsi Tacsi hosszan hintázott és sokat beszélgetett újdonsült barátjával, de az apukájáról többé nem merte kérdezni. A vidám játéknak Anya Tacsi vetett véget: szólt, hogy indulniuk kell haza.
– Holnap is jövünk a játszóra. - búcsúzott Kicsi Tacsitól Pötyi Baba. - Ti is jöttök?
– Jövünk! - ígérte meg Kicsi-Tacsi és integettet Pötyi Babának.
Azzal hazaindultak. Apa Tacsi már az ajtóban várta őket.
– Képzeld, Apa Tacsi, megismerkedtem egy dalmatalánnyal! Most költözött ide az anyukájával. És azt mesélte, hogy neki nincs apukája! Te hallottál már ilyet? - hadarta egy szuszra Kicsi Tacsi.
A Tacsi-család letelepedett Anya Tacsi kedvenc lila szőnyegére és beszélgetni kezdtek.
– Tudod, Kicsi Tacsi, biztos a dalmatalánynak is van apukája. Mindenkinek van anyukája és apukája is. - kezdte magyarázni Apa Tacsi.
– Akkor miért nem lakik velük? - kíváncsiskodott tovább Kicsi Tacsi.
– Azt nem tudjuk. - mondta kedvesen Anya Tacsi. - Lehet, hogy máshol dolgozik, messze innen. Vagy más miatt nem tud velük élni. És az is lehet, hogy a dalmata apuka már nem él...
Ezt hallva Kicsi Tacsi elszomorodott.
– Akkor biztos nagyon rossz a kis dalmatának... apa nélkül...
– Nem biztos! - mondta Anya Tacsi. - Más az élete, mintha vele lakna az apukája, az biztos. De a dalmatalányt nagyon szereti az anyukája. És ez a legfontosabb! Az apukája helyett is szereti. Duplán szereti.
Kicsi Tacsi gondolkozott ezen egy ideig, majd félve megkérdezte:
– Olyan is van, hogy valaki nem az anyukájával lakik?
– Igen, van. - válaszolta Apa Tacsi. - Sőt, olyan is van, akit az anyukája és az apukája helyett a nagymamája, nagypapája nevel, vagy egy másik rokona.
Kicsi Tacsi ettől még szomorúbb lett. De hirtelen felderült az arca, az anyukája nyakába ugrott és boldogan átölelte:
– Olyan jó, hogy Te itt vagy nekem, Anya Tacsi! Szeretlek!
– Én is nagyon szeretlek, Kicsi Tacsi!
Addig ölelgették és puszilgatták egymást, amíg Kicsi Tacsi meg nem érezte magán apukája simogató mancsait. Ekkor átugrott az apukája nyakába.
– Olyan jó, hogy Te is itt vagy nekem, Apa Tacsi! - Kicsi Tacsi az apukáját is megölelgette, megpuszilgatta.
– Nekünk pedig az jó, hogy Te itt vagy nekünk! - bújtak össze mindhárman.
Még sokáig maradtak így, érezve és élvezve egymás feltétlen szeretetét.
