Itthon maradtunk és meséltünk
Kíváncsiak vagytok rá, hogyan és miért született meg az első mesém, amit közzétettem? Ha tavasszal nem kellett volna itthon maradnunk a koronavírus járvány miatt, akkor lehetséges, hogy Kicsi Tacsi kalandjai még mindig a számítógépem mappáiban porosodnának...
Emlékeztek rá, milyen érzés volt tavasszal, amikor a koronavírus járvány miatt bevezették a kijárási korlátozást és itthon kellett maradnunk? Mit éreztetek akkor? Félelmet? Szorongást? Megkönnyebbülést?
Én az első napon nagyon rosszul éreztem magam. Egy olyan helyzetbe csöppentem, amilyenben még nem voltam korábban. Félelmet keltett bennem az ismeretlen.
Aztán ahogy teltek a napok és kezdtem megismerni az addig ismeretlent, természetessé vált, hogy otthon vagyunk, hogy együtt vagyunk.
Korábban is mindennapos volt nálunk a fejből mesélés és a mesekönyvből olvasás. Nem csak a délutáni alvásnál és az esti lefekvésnél meséltünk, hanem szinte egész nap, bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között.
Meséltünk akkor tavasszal is, a kijárási korlátozás alatt. Rengeteget. Főleg arról az új helyzetről, amibe csöppentünk. Így született meg az első mesém, amit közzé is tettem. Gondoltam, segítek vele azoknak a kisgyerekeknek, akik hozzánk hasonlóan a négy fal között rekedtek a szüleikkel, testvéreikkel.
Meséljétek szeretettel az Itthon maradunk című mesémet!
               
vel, Aliquam tristique quis non mi, Praesent

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós jogszabályok értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt! További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás